Elina Hirvonen: Legtávolabb a haláltól

Elina Hirvonen két regénye egymás mellett sorakozott a könyvtár polcán, ahogyan kell, így nem lehetett otthagyni ezt a másodikat sem, pedig csak az elsőért mentem be. Ha helyenként a Hogy ő is ugyanarra emlékezzen regénytől dühös tehetetlenség fogott el, akkor ez a Legtávolabb a haláltól tízszer annyira kiütötte a biztosítékot. Ez nem az a 280 oldal, amit egy  nap alatt végig tudok olvasni, annyira sűrű borzalom, nem lehet egyszerre befogadni, mi több egyáltalán nem lehet befogadni. Afrikában sem sötét, sem fehér bőrű embernek nem jó lenni, de gyereknek különösen nem, náluk kiszolgáltatottabb lények nincsenek azon a földrészen. Elég szemléletes képet kapunk a regényben arról, milyen utolsókként élnek ott a gyerekek, lányok és fiúk egyaránt, felnőtt férfiak kénye-kedvére, szó szerint. Én itt az európai jólétemben csak hallgassak szépen és nagyon örüljek az életnek és ne is merjem feltenni a kérdést, hogy mihez képest?

Szóval  a regény témája nagyon durva, tényleg csak úgy vágjunk bele, hogy amit itt kapunk, az jóval túl van azon a határon, amit a gyerekbántalmazásról el tudunk képzelni, az emberiség egyik legsötétebb bugyrába kerülünk. Szerencsére nincs nagyon részletesen leírva minden, de az utalásokból is minden szörnyűség kiderül. Nos, hát a téma miatt nehezen olvasható. De nem csak a téma miatt, hanem mert nem igazán tetszett, ahogyan meg van írva. A két főszereplő – Esther és Paul - elbeszélésből ismerjük meg a történetet, ami még nem lenne gond, szépen fejezetekre van osztva, odaírva mikor ki mesél. A problémát az okozza, hogy az írónő túl bátran játszik az idősíkok váltogatásával, néha teljesen megakasztott az olvasásban és el is vette a kedvem, mert nem tudtam épp a múltban vagyunk-e vagy a jelenben, ezen belül pontosan mikor, milyen helyszínen, ki a történet szereplője... időnként két egymást követő bekezdésben minden átmenet nélkül eltérő időszakaszról vagy eseményről olvasunk, nagyon zavaró volt. Értem én, hogy kalandozás az emlékekben, meg egyik gondolat hozza a másikat, csak mégis. A lényegét ugyan meg lehet érteni a történetnek, de nekem így nem lett egészen kerek az élmény.

Ettől eltekintve ez a regény mindenképp megér egy olvasást, nem árt szembesülni vele milyen jó dolgunk van.