Ida regénye a 2013-as várólista csökkentő kihívás hatodik tagja, így nagyjából borítékolható, hogy a maradék hat már nem fog beleférni ebbe az évbe. Különösen, hogy tanulmányi kötelezettségeim is vannak még idén és egyéb könyvek olvasását is tervbe vettem, de az csakis pozitívumként értékelhető, hogy Gárdonyi regénye még sorra került a tizenkettőből.
Két élményem van Gárdonyi olvasásával kapcsolatban. Az egyik Az egri csillagok és ilyen élménye kinek nincs? Sajnos már érdemben nem emlékszem rá, így majd újra kell olvasnom. A másik A láthatatlan ember, amire még annyira sem emlékszem, mint az előbbire, mert ez akkoriban nem is tetszett, így gyorsan el is hagyta a tudatomat. Az Ida regénye ellenben új kaput nyit Gárdonyi munkássága iránti kíváncsiságom felé. Nagyon tetszett a regény témájának a valóságtól elrugaszkodó ötlete, a történetvezetés végig érdekes volt, Idát is kedveltem, Csabát is. A nyelvezete egyszerűen briliáns, megfelelően ízes, de nem túlzóan, következetesen használja azokat a szavakat, amelyekkel lehetetlenség nem a kor hangulatába kerülni, helyenként megálltam és álmélkodtam rajta, mennyire csodásak a szavak és a mondatok. Nem az jut eszembe így elsőre, hogy gyönyörűen ír, helyette: kellő tömörséggel, lendületesen, frappánsan, nagy választékossággal és jó ízléssel. A lendületességben fontos szerepe van a rengeteg párbeszédnek, ami itt nagy segítség volt ahhoz, hogy a két főszereplő idegensége az olvasó szemszögéből nézve is könnyeden alakuljon át valami ennél sokkal kedvesebb érzéssé. Nem éreztem magam kívülállónak a regényben, beleilleszkedett a napjaimba ez a két szereplő. Bravúrosnak találtam, ahogyan Gárdonyi végig képes volt - házassági szerződésüknek megfelelően - távol tartani a két fiatalt egymástól, s amikor én már rég feloldottam volna közöttük a gátat, ő még mindig csak megerősítette a távolságtartás vonalát és sosem éreztem ezt erőltetettnek, hanem inkább azt gondoltam magamban: de jól csinálja! A végkifejlet is kellően visszafogott, mégis érzelemmel telire sikerült, nekem nagyon tetszettek ezek a mértékletes megoldások. Bizonyára a korban - amelyről sajnos elég keveset tudok még - efféle viselkedés jellemezte az úriembereket és a kisasszonyokat. Gárdonyi tetszetős korrajzot alkotott. Bár úgy tűnhet, hogy a regény csak Ida és Csaba kapcsolatának visszafogott lendületű alakulásáról szól, mert másról nem írtam, de a Münchenben élő magyar festők világáról is remek képet kapunk, amely, mint a fülszövegből kiderül, önéletrajzi élményből táplálkozik és emiatt is érdemes olvasni e regényt.
Két élményem van Gárdonyi olvasásával kapcsolatban. Az egyik Az egri csillagok és ilyen élménye kinek nincs? Sajnos már érdemben nem emlékszem rá, így majd újra kell olvasnom. A másik A láthatatlan ember, amire még annyira sem emlékszem, mint az előbbire, mert ez akkoriban nem is tetszett, így gyorsan el is hagyta a tudatomat. Az Ida regénye ellenben új kaput nyit Gárdonyi munkássága iránti kíváncsiságom felé. Nagyon tetszett a regény témájának a valóságtól elrugaszkodó ötlete, a történetvezetés végig érdekes volt, Idát is kedveltem, Csabát is. A nyelvezete egyszerűen briliáns, megfelelően ízes, de nem túlzóan, következetesen használja azokat a szavakat, amelyekkel lehetetlenség nem a kor hangulatába kerülni, helyenként megálltam és álmélkodtam rajta, mennyire csodásak a szavak és a mondatok. Nem az jut eszembe így elsőre, hogy gyönyörűen ír, helyette: kellő tömörséggel, lendületesen, frappánsan, nagy választékossággal és jó ízléssel. A lendületességben fontos szerepe van a rengeteg párbeszédnek, ami itt nagy segítség volt ahhoz, hogy a két főszereplő idegensége az olvasó szemszögéből nézve is könnyeden alakuljon át valami ennél sokkal kedvesebb érzéssé. Nem éreztem magam kívülállónak a regényben, beleilleszkedett a napjaimba ez a két szereplő. Bravúrosnak találtam, ahogyan Gárdonyi végig képes volt - házassági szerződésüknek megfelelően - távol tartani a két fiatalt egymástól, s amikor én már rég feloldottam volna közöttük a gátat, ő még mindig csak megerősítette a távolságtartás vonalát és sosem éreztem ezt erőltetettnek, hanem inkább azt gondoltam magamban: de jól csinálja! A végkifejlet is kellően visszafogott, mégis érzelemmel telire sikerült, nekem nagyon tetszettek ezek a mértékletes megoldások. Bizonyára a korban - amelyről sajnos elég keveset tudok még - efféle viselkedés jellemezte az úriembereket és a kisasszonyokat. Gárdonyi tetszetős korrajzot alkotott. Bár úgy tűnhet, hogy a regény csak Ida és Csaba kapcsolatának visszafogott lendületű alakulásáról szól, mert másról nem írtam, de a Münchenben élő magyar festők világáról is remek képet kapunk, amely, mint a fülszövegből kiderül, önéletrajzi élményből táplálkozik és emiatt is érdemes olvasni e regényt.
A közeli jövőben törekedni fogok Gárdonyi életrajzának és életművének alaposabb megismerésére.
"Vajon boldogok-e a fák, mikor virágzanak?"
2 megjegyzés:
Ha már festők is szerepelnek benne, feltétlenül sorra kell kerítenem ;).
Igen, szerintem is olvasd el. :-)
Megjegyzés küldése