Márai Sándor nekem huszonéves korom elején olyan volt, mint valami lelki társ. Füves könyvét úgy forgattam, mint egy sajátságos útmutatást akkori akadozó(nak érzett) életemhez és ha valaki megkérdezte, kivel találkoznék azok közül, akik már nem élnek, én mindig Márait mondtam, s bár belátom, akkor ez így volt jó és sokat segítettek a gondolatai, ma már ezen szerencsére túlléptem. Igaz, a 63-as írás - Arról, hogy a dolgokat meg kell várni - máig életem egyik sarokköve, hiszem, hogy minden olyan lassú hömpölygéssel tart felém, aminek felém kell tartania, ahogyan Márai írja és én türelmesen kivárok mindent, ami fontos és személyesen az enyém.
Mindennek ellenére nem olvastam el túl sok mindent Máraitól, nem tudom miért. A regényeiben megfogalmazott gondolatok sokszor nem értek el hozzám és most, hogy elolvastam az Eszter hagyatékát, kezdem azt hinni, hogy korábban nem mindig értettem miről ír, amit bevallani kicsit restellek is. Már úgyis évek óta tervezem pár regényét újraolvasni, szerintem megérett erre az idő.
Igazán most jött át nekem tisztán, hogy Márai milyen szépen ír. Erőlködés nélkül ontja a mondatokat, embereket, élethelyzeteket, helyszíneket, tárgyakat úgy tár elénk oldalakon keresztül, hogy egy percig nem érzem, hogy megállt volna gondolkodni rajta, hogyan írja le mindezt. S vajon a témáit honnan vette? Például itt van ez a Déli szél c. kisregény. Vajon mi ihlette ennek a megírására, mert amellett, hogy nem vezet sehova, még életszerűtlen is, nem került hozzám közel, de kíváncsi lennék, mi áll e mögött? Talán akkor megérteném. Aztán a Szívszerelem. Remekül megírva, szinte látom a szereplőket, a jeleneteket, kiváló az egész, igaz, kriminek talán gyenge, de mit számít ez, ha olvasni jó. A Mészáros már-már maga a letehetetlen kisregény és ez sem magáért a történetért, hanem azért, ahogyan meg van írva. Beteges sztori az elejétől a végéig, de jó.
S ha valaki igazán magával ragadót szeretne Máraitól olvasni, akkor az Eszter hagyatéka c. kisregény a minimum, amit kézbe kell vennie. Csodálatos, ahogyan a házat a kerttel bemutatja, kikapcsolódásként ezt a részt bármikor el fogom olvasni a jövőben, de az egész nagyon szépen van egyébként megírva, nem csak ez a pár oldal. Ám most őszinte leszek, azt hiszem, hogy Márainak gőze sincs arról, hogyan viselkedne egy nő az általa felvázolt helyzetben. Egy nő, akinek megjelenik a régi, csapodár szerelme, aki húsz év előtt helyette a nővérét vette feleségül, aki mindig mindenkinek hazudott, aki azért jön vissza, hogy ismét csak vádoljon, hazudjon, átverjen és mindezekre hivatkozva követelje az utolsó dolgot, amit még Esztertől elvehet. Eszter még mindig szereti a férfit, és ugyan tudja, hogy hazudik és ismét átveri, és mégis megadja neki, amit kér. A valóságban ilyen nem történhetne meg egy olyan intelligens nővel, mint amilyennek Esztert megismerjük. Mert bár Lajos karaktere a kiváló csalóé, de közben meg teljesen átlátszó, amitől az az érzésem, hogy nem csak Esztert, a régi barátait, de engem, mint olvasót is képen töröl ezzel a cselekedettel. Még én éreztem magam tehetetlennek és kiszolgáltatottnak, pedig nekem aztán igazán semmi közöm nem volt az egészhez. :-) Nos hát egyszerűen nem lehetett ebben a történetben kívülállónak maradni, nagyon feldühített, napokig rágódtam rajta, pedig utólag ritkán szoktam ennyit gondolkodni egy történeten. Márai sokszor ír arról, hogy valamit valaki azért tesz meg, mert nem tehetett másképp, mert így kellett lennie. Ennek itt nagyon nem így kellett volna lennie és a reális világban nem is lenne így, és én mint nő, úgy érzem, ez a viselkedés, amit a regényben Eszterrel képviseltet az író, a női nem lealacsonyítása és semmibe vétele. Egy nő sem viselkedne így, hacsak nem ment el az esze. :-)
Tetézve mindezt, olvasás közben arra gondoltam, milyen hangulatos filmet lehetne ebből készíteni és hamar kiderült, hogy bizony készítettek is, így mint a hab a tortán (vagy utolsó csepp a pohárban?) gyorsan meg is néztem a regény után és lehet, hogy tényleg hangulatos volt a film, de nem volt időm elmerengeni rajta, mert nekem ebből méginkább az jött át, hogy ez konkrétan egy abnormális, idegesítő helyzet és nem is tudtam, hogy inkább Lajost, vagy inkább Esztert pofoznám fel... Esztert.
Még szerencse, hogy ez csak egy regény és úgyse igaz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése