Kezd már körvonalazódni, hogy Jókai Mór nem az én íróm. Ez ugyan nem azt jelenti, hogy nem fogok már soha többet semmit sem olvasni tőle, csak pár hónapig biztosan nem. A szájbarágós stílusa és a sok felesleges körbemagyarázás untat, a történetei mindig túlzsúfoltak, sokszor az az érzésem, hogy valami részt már csak azért ír bele, mert még ezt is el akarja mondani és beleszövi a regénybe, ha kell, ha nem. Ám ez is csak azt bizonyítja, hogy Jókai tényleg egy nagy mesélő.
Elképzelem, ahogyan a kor legnagyobb írója balatonfüredi villájában minden nap leül az íróasztalához, nekiáll írni és csak írja, írja, még talán sokat gyötrődnie sem kell a történetvezetésen, tintájából megállíthatatlanul halad a történet a boldog végkifejlet felé. Hősei bejárják a régi Magyarország legszebb tájait, megküzdenek ezer viharral becsületük és szerelmük védelmezéséért, hogy aztán boldogan éljenek míg meg nem halnak. De közben mindig ott vannak az istentelen gonosz szereplők, akikkel meg kell küzdeni és a titkos átjárók a házakban, amelyek nélkül talán nincs is igazi mese. Az ő korában bizonyosan odáig voltak érte a leányok és asszonyok, hogy Adorján Manassé-féle romantikus hősökről olvashatnak, én nem vagyok ehhez elég romantikus. Ennél sokkal többet adnak regényeinek azok a részei, amelyek megvilágítják az akkori (vérzivataros) történelmi viszonyokat és a tájleírások, amelyekből kirajzolódik az akkori táj képe. Torockón - ami az Egy az Isten fő színhelye - már jártam is, úgyhogy ezért külön hálás vagyok, hogy olyan szépen leírta, hogyan nézett ki abban az időben a Székelykő és a kis falu.
Elképzelem, ahogyan a kor legnagyobb írója balatonfüredi villájában minden nap leül az íróasztalához, nekiáll írni és csak írja, írja, még talán sokat gyötrődnie sem kell a történetvezetésen, tintájából megállíthatatlanul halad a történet a boldog végkifejlet felé. Hősei bejárják a régi Magyarország legszebb tájait, megküzdenek ezer viharral becsületük és szerelmük védelmezéséért, hogy aztán boldogan éljenek míg meg nem halnak. De közben mindig ott vannak az istentelen gonosz szereplők, akikkel meg kell küzdeni és a titkos átjárók a házakban, amelyek nélkül talán nincs is igazi mese. Az ő korában bizonyosan odáig voltak érte a leányok és asszonyok, hogy Adorján Manassé-féle romantikus hősökről olvashatnak, én nem vagyok ehhez elég romantikus. Ennél sokkal többet adnak regényeinek azok a részei, amelyek megvilágítják az akkori (vérzivataros) történelmi viszonyokat és a tájleírások, amelyekből kirajzolódik az akkori táj képe. Torockón - ami az Egy az Isten fő színhelye - már jártam is, úgyhogy ezért külön hálás vagyok, hogy olyan szépen leírta, hogyan nézett ki abban az időben a Székelykő és a kis falu.
Legközelebb talán nem is valamelyik regényét kellene kézbe vennem, jobb lenne megismerni előbb magát az embert és írót, talán közelebb kerülhetne hozzám a személye és így a regényei is. Ezen majd elgondolkodom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése